M. Tamás Horváth
A magyar helyi önkormányzati rendszer önállósága az elmúlt másfél évtizedben korlátozottá vált. A fejlett világhoz, az Európai Unió tagországaihoz képest kirívó változás, hogy a közfeladatok ellátásának lényegében egyedüli letéteményese az erősen koncentrált központi hatalom lett. A helyi sajátosságok érvényesítésére hivatott intézmények helyett a késői szocializmusból ismert kijárásos mechanizmus vált uralkodóvá. A centralizáció meghaladásaként vissza kell állítani a valódi feladatmegosztást, jogilag is elszakadva az általános szinten maradó, garanciális elemeket nélkülöző szabályozástól. A kihívásokra adott mai válasz az új típusú funkcionális decentralizáció. Az ezen a rendező elven alapuló praktikus megkülönböztetést követve közvetlen, közvetett és együttműködésen alapuló helyi önkormányzati felvállalási formákat határolhatunk el a települési és térségi szinten igénybe vett köztevékenységek folytatásának módjaiként. A téma ilyen fogalmi keretezése új módon operacionalizálható, egyben a korábbi rendszerhez való visszatérést is egyértelműen kizáró, progresszív megközelítést kínál.